A válasz szerintem igen. 

Az Audi A6 a felső középkategória egyik legillusztrisabb, legnagyobb presztízsű tagja immár 1997 óta – ekkor jelent meg az akkoriban forradalmian újszerű formatervű második generáció. Noha hozzá képest a harmadik generáció már távolról sem volt annyira egyedi, azért a típus szépen tartotta magát a piacon. Mára azonban – néhány éve végrehajtott modellfrissítés dacára – az Audi A6 menthetetlenül megöregedett.

Az új A6 az előző év végén jelent meg, és máris rengeteget látni belőlük a magyar autó felhozatalban. Én az elmúlt napokban már 5-öt láttam a város különböző pontjain. Az új A6 azoknak az embereknek lesz az autója akik úgy döntenek, hogy kizárólag a négy karikás modellpalettán választanak olyan kocsit, amelyre már felnéznek, de még nem is nagyon drága. És tényleg! Az A6-ban minden megvan ami a BMW 5-ösben vagy az E osztályban, és mégis olcsóbb. Az A6 eddigi sikere abban rejlik, hogy az Audi modell-listán ez az a modell amiben már kényelmesen el lehet férni és az A8-nál olcsóbb. Azonban ne felejtsük ki az A7-et sem! E két kocsi közül már a szerelmesek is nehezen választanak. A lényeg, hogy a Volgswagen csoport Audi részlegén az A6 volt a legkelendőbb modell az elmúlt években. Az A6-ot tényleg csak ajánlani lehet, (egyenlőre) még semmi hibát nem jelentettek be róla (ok:a kommentben), és egy magánszemélynek tényleg ez a legideálisabb választás. Ne felejtsük még a végén azt se, hogy jön az A6-ból a hibrid is! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr502710878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balazs szenczi · http://a-bb.blog.hu/ 2011.03.05. 22:52:25

6 A6-ot vittek vissza az elmúlt héten a motorvezérlő-egység beázása miatt.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu
süti beállítások módosítása