R8-ból lesz a GT

2011.04.12. 19:22

Az Audi, bár elveszítette a háziversenyt a Porschével szemben, azért nem állt le teljesen a sportkocsi-fejlesztéssel. Ha teljesen új modellt nem is mutatnak be, a meglevőket azért tovább csiszolgatják.

A következő, és várhatóan utolsó dobásuk ezen a téren az R8 GT szupersportkocsi nyitott Spyder karosszériával, amelyről egyelőre egyetlen, meglehetősen részletes vázlatot mutattak. A forma a megszokott, talán a gigászi hátsó szárnytól eltekintve. A nyitott karosszéria és az 5,2 literes turbós V10-es kombinációja azonban ütősnek ígérkezik: a gép alig lesz lassabb, mint a csukott modell, amely 3,6 másodperc alatt éri el a százas tempót és akár 320 km/h-val is haladhat. Ez utóbbihoz persze nem árt felhúzni a vászontetőt, vagy legalább sapkát húzni, különben garantált az égnek meredő frizura, sőt, némi hajvesztés is esélyes.

 Ha minden igaz, a nyitott R8 GT 2012 elejére készül el, és néhány évig biztosan marad is – legalább arra a három-négy évre, míg az Audi sportkocsik következő, már Porsche-alapú generációja meg nem érkezik. 

Forrás: totalcar.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr122821019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu