Korábban többször is posztoltunk az Urban Concept-ről, voltak találgatások, azonban előre lelőtték az ingolstadtiak a poént, mert még frankfurti premier előtt megtudhattunk mindent erről a mini-Audiról.

 

Lesz Sportback és nyitott, Spyder változat is. Mindketten 3219 milliméter hosszúak, 1678 mm szélesek és 1189 mm magasak. A beülés, illetve a kiszállás kényelmére egyaránt kíváncsiak vagyunk, bár hivatalos információk szerint a Sportback változatnál előre csúsznak az ajtók a tetővel, így könnyítik meg a bejutást. További ismertető jelei között említjük a tipikus Audi-hűtőmaszkot, az R8-ra emlékeztető ajtóbevágást, de ne feledkezzünk meg az igazán egyedi design-ról sem. A belső ülésen csücsülve különleges módon a pedálokkal és a kormány mozgatásának segítségével helyezkedhetünk a számunkra legkényelmesebb pozícióba. Belül a kárpit helyett tartósabb, sportcipő-anyaggal találkozhatunk, az utascella nagyrészt karbonból vagy alumíniumból készült. Így a járgány tömege csupán 480 kg.

 

A meghajtás terén két villanymotor, összesen 20 LE-s teljesítménye és 47 Nm-es nyomatéka mozgatja a járművet. 90 kg-ot tesz ki az akku-csomag, melynek feltöltése 230 V esetén 1 órát, míg 400 V-os magasfeszültség esetén körülbelül 18-20 percet vesz igénybe. Gyorsulási adatok a következőek: 0-100 km/h-ra 16,9 sec allat gyorsul fel az autó, de a hatvanas srprint kb. 6 másodpercet vesz igénybe. A hatótávot 73 km-re saccolták a gyárban. Városi közlekedés esetén ez bőven elegendő lesz.

 

Holnap a bemutatón fogunk értesülni arról, hogy mikor állítja forgalomba az Audi ezen új járművét.

  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr473221294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu