RS modellek 2012-ben

2011.10.02. 18:49

 Az Audi két RS jelzésű modell piacra dobását is tervezi a jövő évben. Az egyik az új RS4-es, a másik pedig az RS7 lenne.

Az RS4 a már jól ismert V8-as szívómotort kapja. A nemrég bemutatott RS5-ben ugyanezzel a motorral találkozhatunk. Sajnos innen is hiányoljuk a turbót, bár kíváncsiak leszünk, hogy ez a régebbi fejlesztésű motor mit tud. Maradt 4,2 liter és 450 LE, a fogyasztás értékek reméljük, hogy kellemes meglepetésként érnek majd minket. Turbóval egyértelműen javulnának a liter-értékek 100 km után. A német márka úgylátszik, spórol ezen a fejlesztési téren, biztos tartalékolnak a felső-kategóriás RS Audikra. Avant változatban találkozhatunk először az újdonsággal, a limuzin érkezését 2013-re várjuk. Az RS4-es a hamarosan ráncfelvarrott A4 orr-kialakítását tudhatja majd magáénak.

Az RS7-be megállapodás szerint az S7-hez hasonlóan 4,0 literes, biturbós motor kerül. De 550 lóerejével 4,0 másodperces százas sprintet híresztelnek egyesek. Veszélyes érték ez a négy másodperc, hiszen ha ez valóra válik, akkor már csak az R8 szállhat gyorsulási versenybe a bitang erős modellel. A brutális, 700 Nm-es nyomatékot már nem viszi a hétfokozatú S-tronic, hagyomásnyos ZF nyolcfokozatú automata váltót kapunk a sportback Audihoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr343272546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu