A Győri Ipari Parkban csütörtökön felavatták az Audi új projekt- és oktatóközpontját, amely mintegy 3 milliárd forintos befektetéssel valósult meg.

 

Az egykori, az autókban használt CD- és DVD-lejátszókat gyártó Lite-On üzemének helyén naponta száz munkatársnak nyújthat képzéseket az ötven embert foglalkoztató központ.


Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja az eseményen arra emlékeztetett, hogy a konszern mindig is nagy hangsúlyt fektetett az újdonságokra, a megújulásra, az innovációbiztonságra, aminek zálogai a jól képzett munkatársak, hiszen az ő fejükben születhetnek meg az előrelépéshez szükséges ötletek. Mint mondta: ez a fejlesztés ismét egy, a jövőnek szóló befektetés. 

                                                                                                                                                                                         

                                                                                                                                            Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tásbaud való befektetés példájaként beszélt a létesítményről. Megemlítette, hogy a 18 éve győri sikertörténetnek számító Audi-gyárban "jól érzékelhetően a folyamatos fejlesztés mellett kötelezték el magukat".

 

                                                                                                                                                                                                                                          Rozman Richárd, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének személyügyekért felelős tagja megemlítette: a vállalat rendszeresen indít szakmai képzőprogramokat, amelyeken eddig ezernél több szakmunkás végzett, többségük pedig az ő gyárukban dolgozik.

Forrás: MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr183317962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu
süti beállítások módosítása