Elvetette a Fidesz-KDNP-frakció a hétfői ülésén a közlekedési adó bevezetésére tett javaslatot, ugyanakkor döntött a regisztrációs adó csökkentéséről is - árulta el Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a tanácskozás után, amelyen megtárgyalták a 2012-es adótörvények módosító javaslatait.

A közlekedési adót budapesti illetőségű fideszes és kereszténydemokrata parlamenti képviselők javasolták. A francia mintára bevezetni tervezett központi adónemet évente kétszer szedték volna be, alapja a vállalkozási tevékenységből származó árbevétel lett volna. Levonhatók lettek volna azok a kiadások, amelyeket a munkavállalók helyi közlekedési bérletére fordítottak a közlekedési adó fizetésére kötelezettek. Az abból származó forrásokat csak közösségi közlekedésre lehetett volna fordítani.

A másik döntés nyomán jövőre jelentős mértékben csökken a gépjárművek regisztrációs adója, amelytől az autókereskedelem felpezsdülését és a hazai járműállomány fiatalodását remélik. Az adó csökkentésével párhuzamosan szigorodik a gépjárművekre vonatkozó áfabefizetési kötelezettség szabályozása. A külföldi rendszámú autókat érintő változás, hogy január 1-jétől az eddigi 30 napos megengedő szabály helyett "gyakorlatilag csak 24 óráig lehet használni külföldi gépjárművet igazolással Magyarországon" - mondta Rogán Antal, megjegyezve, hogy ezt a rendelkezést alkalmazzák Németországban is.

Forrás: MTI 

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr563382484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu