Audi S6

2011.07.14. 11:15

Az Audi is a kisebb motorok tervezése mellet foglalt állást, ami az A6-os sportváltozata esetében 5,2 literes V10-es helyett négyliteres V8-ast jelent, de turbófeltöltéssel. Az új a  motor persze takarékosabb lesz, hiszen két hengerrel kisebb, ugyanakkor a teljesítmény sem hiányzik majd, erre van a turbó, legfeljebb a karakter szenvedhet csorbát.

A fotókon tesztelés közben látható az S6 prototípusainak egyike, amelyen valószínűleg nem hajtanak végre nagy változtatásokat az ingolstadtiak. Talán azért nem álcázták jobban, mert nem sokban tér el a már bemutatott A6-ostól: csak az első lökhárító nagyobb nyílásai, a négy kipufogóvég és a gigantikus felnik árulkodnak, meg persze az utastérben a karbon betétek és a teszteléshez használt adatgyűjtő készülék. Valószínűleg ez utóbbit leszámítva pontosan ilyen lesz az új S6-os, azaz visszafogott, valódi erejét nem igazán mutató gép. Ennél nagyobb feltűnést legfeljebb az RS6-os kelt majd, arra azonban még várnunk kell egy-két évet. Galéria

Az Audi új motort készített az S6-os számára a Lamborghini és az Audi R8 számára fejlesztett tízhengeres leváltására. A pörgős, feltöltés nélküli sportmotoroknak amúgy is befellegzett. Nem kellenek a túl nagy fogyasztás miatt, kisebb motorból többet ki lehet hozni megfelelő turbóval, a divatot követve az Audinál is hozzákezdtek egy turbós V8-as kifejlesztésének. A vadiúj blokk négyliteres, és az S6-osban mindössze egyetlen, kisebb turbófeltöltőt kap, így a becslések szerint 440 lóerő körüli teljesítményt adhat le - alig 5-tel többet, mint a leköszönő V10-es. Az új A6-os karosszériája azonban könnyebb, mint előző társáé, a motor pedig szintén kevésbé súlyos, így az új S6-os mégis dinamikusabbnak és kezesebbnek ígérkezik. Később persze lesz az új nyolchengeresnek erősebb változata is, két turbóval - az az RS6-osba és néhány Bentley típusba kerül majd, a teljesítménye pedig valahol 550 és 600 lóerő között lesz.

Ha igazak a hírek, az új S6 premierjét még az idén megtartják, de a piaci bevezetés 2012 elejére tolódik.

 Galéria

 

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr783065505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu
süti beállítások módosítása