A frissített Audi A4

2011.10.27. 17:00

 Az egységes Audi-kinézetből bőven jutott a frissítésen átesett A4-esnek is. A faceliftnek ideje volt, 2007 óta fut a széria.

A hatszögletű hűtőrács mellett az új, nappali LED-ek tűnnek fel először, melyek miatt sajnos eléggé hasonlít a modell az új A5-re. Még a hátsó lámpákat sem kímélték, szinte ez is egybe folyik az család egyel nagyobb tagjáéval. Az átdolgozott kormánymű mellett főleg motorikusan újult az autó. Az új, 1,8-as 170 lóerős TFSI motor 320 Nm-rel rendelkezik, 100 kilométeren pedig csak 5,6 litert kér. Ez közel 20%-os csökkenés elődjéhez képest. Az erőforrás egyébként elérhető még kisebb teljesítménnyel is, mely 120 LE.

A benzin paletta további tagjai is mind turbósak, a 2,0 TFSI 211, feljebb haladva a 3.0 TFSI 272 lóerős. Az S4-ben ez a motor 333 LE-t teljesít, az 5 másodperces százas sprint megvan, a végsebesség viszont korlátozva van 250 km/h-ban.

Dízel oldalon a legkisebb, 2 ezres TDI ötféle teljesítménnyel rendelhető. 120, 136, 143, 163, illetve 177 lóerősök közül a másodikként említett a legtakarékosabb, 4,2 litert eszik százon. A V6-os 3,0 literes TDI kétféle változatban érhető el. A 204 és 245 lóerős teljesítménnyel is. Kisebbik közülük 4,9 gázolajat fogyaszt 100 kilométeren.

Az utastérben a kormány jelent újdonságot, bár az átdolgozott MMI rendszer és a dekorációs elmek, valamint a kárpitok is változtak, ahogy ez a finomításokkor történni szokott.

Alapjáraton 6 fokozatú kéziváltót kapunk a modellekbe, azoban az automaták terén multitronic várhatóan továbbra is népszerű lesz. Ha ezt kevésnek találjuk, akkor hétsebességes duplakuplungos S tronic váltót is tetethetünk autónkba.

Várhatóan 2012-ben kerül a faceliften átesett modell az Audi kereskedésekbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr283334348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu
süti beállítások módosítása