Audi Coupe Quattro 2.8 V6 - '1992'
2011.11.09. 17:23
Kedves Olvasóink! Ugyan még nem említettük, de már közöljük is az első posztot, melyet egy kedves olvasónk kérésünkre küldött be. A mostani cikkünk egy gyönyörű állapotban lévő '92-es évjáratú Coupe-ról szól. Jelenlegi boldog tulajdonosa kb. másfél éve jutott hozzá, és azóta már majdnem tökéletessé varázsolta ezt a ritkaságot!
Azt azért az elején megemlíteném, hogy a felújítás sok fejtörést okozott a tulajnak, hisz ehhez a modellhez nagyon nehéz eredeti alkatrészeket találni, de szerencséjére az általunk is preferált 'Első Magyar Audiklub' segítette őt a munkában, így minden fontos alkatrészhez hozzá jutott, és nem kellett feladnia azt a célt, hogy visszanyerje Coupeja eredeti állapotát.
A kolléga a felújítást a vezérlésnél kezdte. Kicserélte a fékcsöveket, megjavította az egyébként már nem működő km órát, a váltórúd is újra lett kicserélve, a motortérbe pedig új Bosch lambdaszondák kerültek.
Az autó eleje teljesen rendbe lett téve, a fenti képen még a felújítás előtti állapotban lálható. A lökhárítón kisebb változtatások lelhetőek fel, de így sem tér el merőben az eredeti állapotától. A lökös - kisebb átalakítása mellett - teljesen újra lett fényezve. Az alsó motorvédő lemez újra lett hajlítva, így most az is a lehető legjobb állapotban van. Az autó ezen kívül még kapott gyári Boleró 17"-os felniket.
A fent látható képen már a kész külsővel láthatjuk a Coupenkat. Ez a fotó a szerkesztőségben oly sikert aratott, hogy az egyik kolléga már ki is tűzte a falra.
Természetesen az utastérben is voltak apróbb javítások, mint például a kapcsolók pótlása, cseréje. A nagyon igényes és precíz munka híve a tulaj, hisz az előző tulajdonosok gányolásait eltüntette a műszerfal mögül, így az jelenleg olyan állapotában van, mintha most gördült volna le a gyártósorról. Ami javítani való van még a belsőn, az a bőrülések újrafestése, melyre hamarosan sor kerül.
Végezetül szeretném megdicsérni a Tulajdonost, mert ilyen szép állapotú Coupeval én még nem találkoztam az utakon. A további munkához sok erőt és jó egészséget kívánunk!
A-BB Csapat
A forrást beküldte az autó jelenlegi tulajdonosa: Poison
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.