Audi AS4 ABT

2011.12.09. 14:19

Erős, üt, jól néz ki, de kényelmetlen a hátul ülőknek. - Ahogy az ABT kényelem és dizájn tesztjeink elején megfogalmaztuk, hogy mit tudunk elmondani néhány szóban az autóról, most is ezzel kezdünk. Több kép a Galériában!

Ebben a cikkben a kényelemmel kezdenék, hogy gyorsan tisztázzam az első, rövid összefoglaló mondatom. Az AS4 a már ismert (gyári) belső paraméterekkel rendelkezik. Én mégis kiemelem azt, hogy kicsi a hely hátul. Pontosabban nem győzöm ezt hangsúlyozni, hiszen az autó hosszát tekintve a lábnak el kéne férnie a második sorban, nem csak a fejnek. Valójában ennek valahol örülnünk kéne, mert ebből sejteti az autó velünk, hogy elöl jól megtömték anyaggal, és egy kisebb vagy nagyobb karambolnál több esélyünk lehet a túlélésre. Kollégám a maga 185 centijével alig tudta a lábait bepréselni a vezető ülés mögé, amit úgy állítottunk be, hogy nekem a vezetésnél elegendő helyem legyen. Magasságunk közel azonos. A középen végighúzódó padlólemez merevítés nagyon felugrik, ha a középső helyre szeretnénk ülni, még ez is nehezíti dolgunkat. Átemelni felette a lábat úgy, hogy az már így is alég fér el, elég kellemetlen. A fejtér elegendő mindenhol. Elöl a műszerfal jobban térdközelben van, mint ahogyan azt új A5-nél tapasztaltuk. Az ülések jól tartnak, de azért érezhető a különbség az egyel nagyobb jelzést viselő testvér kényelme között. Az elöl utazó két ember azonban maximális kényelmet élvez, habár a vezetőnek építette ezt az autót a gyár. Természetesen az extrákat tekintve azért lemaradunk alap esetben az A5-től, bár az ülésfűtés, telefonos kihangosító rendszer, 4 légzsák, 6 fokozatú manuális váltó, elektromos kézifék, stb. első említsére nem hangzik rosszul.

A külsőt nézve nagyon tetszik az autó. A kereskedésbe lépve elsőre talán ez fogott meg a legjobban, az alapmodell és az AS4-es között nagyon nagy a különbség. Meglepődtem. Az erősen krómozott hűtőrács, a lökös kialakítása, a föld felé meredő xenon fényszórók határozott, tekitélyt parancsoló megjelenést adnak. A szélesített sárvédőkön nagyon eltalálták a beömlők méretét és osztottságát az ABT mérnökei. Ugyan ezt mondhatjuk, ha megnézzük a küszöb szettet, a hátsó lököst, a légterelőt és a kipufogórendszert. Mindegyik egytől-egyig viseli a kis "ABT" címkét, persze fémből, bedolgozva szépen. Krómozott, négyes a kipugóvégződés, a diffúzor közöttük éles, hal uszonyhoz hasonlítható. A hátsó lámpák nagyobbnak tűnnek, LEDes belőle a féklámpa és a menetfény is. Kölön tetszett az is, hogy az ABT AS4 feliratokat nagy, króm betűkből rakták össze. A betűtípust eltalálták, sugárzik az autóból az energia. A Continental abroncsok együtt teszik ki a kerekeket az ABT 20-as felnijeivel együtt. Hátul szélesített a nyomtáv.

A csomagtartó ajtaját meglepő módon jól le kell csapni. Talán nagy önsúlya miatt nem igazán akar a kallantyú beakadni, ha nem vagyunk elég erős kezűek. Az ötödik ajtó alatt nagy hely lakozik. Családi nyaralásokat fedeznek a hátsó literek. A pótkeréktartó mélyedés nagy, sok benne a hely. Meg az anyag is, végig kopogtatva a merevítéseket benne, nem panaszkodhatok.

A motorház alatt majdnem egy az egyben az A5-össel találkozhatunk. Néhány apró részletben különböznek csak, no meg a motorban. Benzinesek terén az 1,8-as TFSI a legerősebb optimalizált erőforrás, 210 LE-s, nyomatéka pedig 310 Nm lett. Dízelek terén a legbitangabb 6 hengeres 3 literes TDI 240 lovas változata plusz 42 LE-t kapott, nyomatéka 550 Nm lett. ABT turbófeltöltővel ugyanez a motor 310 pacis, nyomatéka átlépi a 600 Nm-es határt! 1,6 millió forintos állítsért cserébe azért ennyit igazán megérdemlünk. Az optimalizált autó fogyasztása kedvezőbben alakul, mint a sima gyári verdáé, azonban a sportos vezetési stílus miatt ez nem feltétlenül látszódik meg, amikor tankolunk.

Mindent összevetve az AS4 remek autó, ajánljuk a sportos vezetőknek, nem túl nagy helyigénnyel hátul.

 Az AS4 ára 10 millió forint körül mozog, ám kevesebb extrával és optikai tuninggal nem kell ennyi pénzt a szalonban hagynunk. További információ az ABT Autószalon oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://a-bb.blog.hu/api/trackback/id/tr133448373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu
süti beállítások módosítása