Az „Auto Trophy 2011“ szavazásán az Audi mindjárt három modellje is maga mögé utasította vetélytársait az „Autozeitung“ szakmai magazin közel 100 ezer olvasójának véleménye alapján.Az Audi Q3, az Audi A1 és az Audi A5 Sportback hármat is elhódított az…

Audi Q3 Sport

2011.11.02. 08:01

Hivatalosan még csak kétliteres benzines- vagy dízelmotorral létezik az Audi Q3-as szabadidő Audi. Apró meglepetésnek számított, hogy az újságírók már régebben kipróbálhatták az autót, amelybe a már jól ismert, Győrben gyártott, 2,5 literes, soros öthengeres turbómotort…

Audi Q4, Q6 és Q7 Hybrid

2011.09.27. 21:20

 Augusztusban már írtunk a Q5-ös bátyjáról, most azonban bővebb információkkal szolgálhatunk. Nagy várakozás övezi az Audi Q6-ost. Nem csoda, hiszen a tehetősebb rétegnek szánják, ezen a téren lehet igazán jót kaszálni. Korábban a BMW az X6-ossal mutatta ezt meg nekünk.…

Az új Audi Q7

2011.08.30. 20:05

 Bár az Audi 2009-ben frissítésen ejtette át a 2005 óta futó bálna SUV-ot, már erősen megérett a váltásra. A szokásos 6 éves modellciklus ellenére a kocsi 8 évig fut.                               …

Audi Q6

2011.08.18. 11:53

Egyelőre igen kevés információnk van az Audi ezen, tesztelésen lévő modelljéről. A képek alapján látszik, hogy hosszabb lesz a Q6-os, mint a Q5.  Sikerült lencsevégre kapni ezt az igen korai prototípust: az Audi már teszteli a Q6-ost, amely egyelőre a Q5 karosszériáját…

Szerző: titaan

Szólj hozzá!

Címkék: audi suv a bb q6

Audi Q5 - Senner Tuning

2011.08.16. 13:20

Korábban már közöltünk cikket a Senner Tuning-ról, amikor az Audi A7-est vadították meg még jobban. Ez a cég továbbra is dolgozik, a mostani poszt a Q5-ös tuningolásáról szól.…

Audi Q3 ABT

2011.08.11. 20:58

Az alapmodell Q3 forgalmazása világszerte még várat magára, a tuning verziója azonban máris készen van. A "bűntettet" a már jól ismert ABT tuningcég követte el. A cég régóta szoros partneri kapcsolatban áll a VW konszernnel, így nem meglepő, hogy elsőként…

©Copiright 2010-11: A-BB Team ; Powered by: Blog.hu
süti beállítások módosítása